Az én honlapom
Főoldal | Fájlkatalógus | Regisztráció | Belépés
..
Honlap-menü
Kategóriák
Hold istennő [0]
Energiavámpírok [0]
Szerelem [0]
Angyalok [0]
Jóslatok [0]
Karma [0]
Sors [0]
Lélek [0]
Álom [0]
Boldogság [0]
Élet [0]
Tanítás [0]
Kincs [0]
Cél [0]
Munka [0]
Elengedés [0]
Érzékiség [2]
Naptár
Mentett bejegyzések
Főoldal » Fájlok » Érzékiség

A legnagyobb áldozat
2012-06-14, 8:49 PM

Arisztotelész klasszikus felsorolása szerint az ember öt alapérzékkel bír: látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés. Erősen klasszikus osztályozása szerint ezek azok a kapukamelyeken keresztül az ember belső világa találkozik a ‘külvilág’ dolgaival, érzékiségünk pedig a folyamat amelyben ez a külső-belső kapcsolat létrejön. Hogy a folyamat kívülről indul-e befele, vagy éppen fordítva, belülről hat kifele, csak nagyon keveseknek a fejében fordul meg. Klasszikus, realista felfogásunk szerint ugyanis létezik egy külső világ, amelynek tárgyai érzéki benyomásokat keltenek bennünk, amelyeket tudatunk észleletekké alakít. De, mi határozza meg ezeket az észleleteket? Mi alapján szerveződik kellemes vagy kellemetlen érzetté egy puszta érzékszervi inger? Csak az ingerület erőssége, intenzitása határozza meg azt, vagy a körülmények, amelyekben bennünket ér? Hol és főleg miért születik meg bennünk valójában az érzékiség?A kérdés megválaszolását nehezíti, hogy akár az orvostudomány képviselői között sincs egyértelmű egyetértés, hogy az ember valójában hány érzékkel rendelkezik. Ha csak magát a látást nézzük, a neuro-anatómiai vizsgálatok azt mutatják, hogy legalább két eltérő érzékelés-mód játszik szerepet benne: külön receptorok felelnek a színérzékelésért, és a fény-intenzitás (a fotonok számának) érzékeléséért. Sőt egyes kutatók szerint a tér- vagy mélységérzékelés (a ‘sztereopszisz’) is egy érzék, bár a legtöbben egyetértenek abban, hogy ez elmebeli, idegen szóval az érzékelést követő (poszt-szenzorikus), kognitív funkció. A hallás tekintetében ott a fülhallás és csonthallás kettőssége, az ízlelés tekintetében a négyfajta kémiai alap-íz (keserű, édes, sós, savanyú) teljesen külön álló receptorai (és a kevesek által ismert, a romlott húsokban felhalmozódó monoszódium glutamát érzékeléséért felelős ötödik un. ‘umami’ íz-receptor). Csak magáért a szaglásért több száz teljesen eltérő és különálló receptor felelős, míg a tapintás-érzet sokkal de sokkal többet takar, mint a puszta ‘nyomás-érzékelés’ (mechanorecepció), amelyért a bőrünk felületi receptorai felelősek.Ha a klasszikus öt érzékszervi tapasztalást nem is bontjuk részekre, akkor is ott van a neurobiológiai körökben számon tartott 6-ik érzék, a ‘hő-érzékelés’ (thermocepció), ami egészen más receptorokat jelent a bőrfelületen, mint mondjuk az agyban. A 7-ikként felsorolt ‘fájdalom-érzékelés’ (nocicepció), ami maga is három további részre bomlik (bőr-, szomatikus- (izületi és csont), valamint belsőszervi-), a 8-ik ‘testérzékelés’ (propriocepció), amely azért felelős, hogy csukott szemmel is érezzük, hogyan tartjuk testünk és végtagjainkat, a 9-ikként számon-tartott belső nyomásérzékelés, ami tovább bontható a légzés-érzékelés, elpirulás-érzékelés, belső gyomor-nyomás érzékelés, nyelés-, hányás-, vizelettartás-, stb.-érzékelés alcsoportjaira…A helyzet az, hogy az emberi test, maga egyetlen hihetetlenül összetett receptor-együttes, egyetlen, mindent átható érző, érzékelő szerv, amelynek minden egyes alkotó eleme, sejtje a maga szintjén érzékel. Sejt-érzékelése, pedig nagyobb érzék-szerv-rendszerekéhez adódik hozzá, hogy a folyamat beláthatatlanul bonyolult eredőjeként megszülessen a csoda: egy érzéki benyomások nyelvére lefordított Világ! A ‘világ’, amelyet külsőnek feltételezünk, érzékelésünk által azonban valójában bennünk, a saját testünkben kel életre…„Létezni annyi, mint érzékelve lenni.” – mondja Berkely püspök, az újkori angolszász filozófia egyik meghatározó alakja. A Világ azáltal születik meg, hogy érzékeinkben, érzékelésünk által megformálódhat, testet ölthet. Szélsőséges felfogása szerint, ha a világot nem érzékelnénk, egyszerűen nem is létezhetne. És hogy milyen ez a belsőleg teremtett érzéki világ? Vajon egyetemes, mindenki számára ugyanolyan tulajdonságokkal bíró-e? Vagy ellenkezőleg: mindenki a maga érzékiségének világában él? Miért van, hogy egy hang, hangzás, zenemű, az egyik embernek kellemes, a másiknak kellemetlen, egy látvány, egy kép, egy festmény egyik embernek maga a teljes szépség, míg másnak merő borzalom? Az érzékiség genetikusan meghatározott, vagy programozható? Ha pusztán a saját tapasztalatunkra építünk, azt kell, hogy mondjuk, bizonyos szabad mozgástere mindenképpen van az embernek! Ha csak a sörivók népes táborára gondolunk, bátran elmondhatjuk, hogy a szénsavval dúsított keserű íz biztosan megszerethető, bár kevés gyermek lenne képes egy ilyen folyadékot ösztönösen lenyelni. Ösztönösen csak bizonyos típusú érzéki benyomásokat találunk kellemesnek, és teljesen bizonyos hogy a felnőttkori érzéki preferenciáinkért egyértelműen szociális és kulturális neveltetésünk a felelős. Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy kulturálisan meghatározott, hogy milyen ízeket, milyen szagokat, milyen hangzásokat tartunk kellemesnek és érzékileg kielégítőnek. Kevesebben valljuk, hogy így van ez a látó- és a tapintás-érzékelésünkkel is. Hogy számunkra egy bőrnadrág viselése kellemes, vagy éppenséggel kellemetlen, erősen viszonylagos.Ha mindez igaz, akkor ebből az is következik, hogy a külvilág dolgai nem rendelkeznek alapvető, elemi tulajdonságokkal (talán az elsődleges minőségeket leszámítva, mint amilyen mondjuk az alak, szín, méret), hanem a mi érzékiségünk ruházza fel őket ezekkel. Az érzékiség viszont erősen személy-függő, ezért van, hogy valójában minden ember csakis a maga privát érzéki világában él.Az ind vallásgyakorlatban az érzékiség kiemelt rituális szerepet játszik. Az érzékszerveket nem passzív befogadó-szervnek, a külvilágra nyíló kapuknak tartják, hanem a világteremtés eszközének. Így lehetséges, hogy mind a hindu, mind a buddhista hagyomány ismeri az ‘érzéki felajánlás’ fogalmát, amely az érzékszervek örömteli kielégítésének gyakorlatával kíván áldozni a mindenség szemének. A buddhizmusban, a szimbolikus kegytárgyak tudati felajánlása, a hinduizmusban, Agni tüzébe hajítása célozza annak kifejezését, hogy az emberi érzékiség a legnagyobb istennek tett áldozat. A szemet gyönyörködtető mécs lángja, az orrot kényeztető füstölő gyújtása, a fület éltető szertartás-zene melódiája, a szájat jóllakató étel és víz felajánlása, a test bonyolult rituális tánca, mind azt szolgálja, hogy érzékiségében kiteljesedvén, az áldozat-bemutató érzékein át egyé váljon magával a világgal. Az érzékiség gyönyörével eltelő lélek, az érzéki kielégítés által megélheti a tudat visszaolvadását az egység állapotával, felismervén és átélvén, hogy a Világ csakis érzékszervein át és által létezik, él, mozog.Ennek átélése rendkívüli felismerést hozhat: azt a réges-régi bölcsességet, hogy minden és mindenki EGY. Elkülönültségünk képzete a hamis én-tudat illúziójából fakad, amely szilárdan kapaszkodik a saját-világ vágyába. Abba, hogy én, ‘más’ vagyok, lehetek, kell lennem. Privációm hátterében saját szubjektív érzékiségem áll, amely a maga egyediségével, sajátnak láttatja megéléseimet. Pedig pusztán azért, mert valami egyedi, még nem kell, hogy kizárólagos és saját is legyen. Világmegélésünk egyediségéből nem következik, hogy egyben csakis sajátunk. Sőt, a lélek igazi öröme az, amikor képessé válik megosztani ezt másokkal is!A Világ rejtelme ezért talán pont ebben rejlik: a sok egyedin keresztül válik általánossá. Saját felfogásunk, érzékiségünk, életünk noha egyszeri, egyedi és megismerhetetlen, mégis egy sokkal nagyobb közös Világ része és egyben alapja. A sok kicsi, az egyetlen nagyban lel értelmet. A sok privát élet, az egyetlen Világ megteremtésének tüzében ég el. Érzékiségünk, lángra lobbant világ, ahogy Buddha mondja híres tűz-beszédében. EZ a legnagyobb égő- áldozat. Sajátnak vélt véges életünkkel szolgálni az örökkön Létezőt, a Legnagyobbat, a Hatalmast, a Teljességet.


„Ő az, mi tiszta, Ő a Brahman, örök az Ő neve,Benne szunnyad minden világ, nem lépi túl semmi se. Ahogy a tűz a világban szétszalad,és hűen magához mindenhez simul,ekképp ölt a Lélek számtalan ruhát,a lényekben van, mégis kívül marad. Nem ejt foltot a többi szem hibájamindenek szemén, az egyetlen Napon,így nem ejthet foltot a lények Lelkéna külső lét, a siralmak világa.E belső Lélek, minden létező ura,egyetlen önmagát megsokszorozza.Aki Őt bölcsen idebent tudja,az örökre boldog, más pedig soha. A lelkek Lelke, mulandók Mulandótlana,sokak Egyetlene szüli a vágyakat.Aki Őt bölcsen idebent tudja,az örökre boldog, más pedig soha. Ő Az! Leírhatatlan öröm!Másnak nevezni céltalan.Miről ismerszik meg akkor?Fénylik-e, vagy visszfénye van?Nap, Hold csillagvilág ott sose fénylik,nem ragyog ott a villám s a földi tűz.Magában tündököl mindenek fölött,minden létezőben Ő tükröződik.”

Kategória: Érzékiség | Hozzáadta:: Liza
Megtekintések száma: 141 | Letöltések: 0 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email:
Kód *:
...
A fejezet kategóriái
Hold istennő [0]
Energiavámpírok [0]
Szerelem [0]
Angyalok [0]
Jóslatok [0]
Karma [0]
Sors [0]
Lélek [0]
Álom [0]
Boldogság [0]
Élet [0]
Tanítás [0]
Kincs [0]
Cél [0]
Munka [0]
Elengedés [0]
Érzékiség [2]
Chat
Barátaink:
  • Honlap létrehozása
  • Ingyenes online játékok
  • Online Munkaasztal
  • Oktató videók
  • uCoz Rajongók Oldala
  • Copyright MyCorp © 2017 Honlapszerkesztő - uCoz